Kosztolánczy Gábor
Szupervízió
A szupervízió elsődlegesen a segítő szakmákban (egészségügyi, szociális, stb.) dolgozók, illetve a vezetők és az őket támogató szakemberek (trénerek, coachok, stb.) munkahelyi terheinek feldolgozását támogatja, illetve szolgálja mentálhigiénéjüket. Célja, hogy szakmai kihívásaikat és munkahelyi terheiket úgy dolgozzák fel, hogy növekedhessen motiváltságuk, stressztűrésük, munkabírásuk, valamint fejlődhessen munkahelyi kapcsolódási és együttműködési képességük. A szupervízió során a konkrét esetből kiindulva a szupervízor és ügyfele közösen derítik fel a szupervizált adott helyzethez kapcsolódó megéléseit, érzéseit, hiedelmeit, illetve adott reakcióit, melyek tudatosítása révén a jövőben hamarabb ismeri fel a negatív hatásokat, gondolatokat és érzéseket, ami hozzásegíti a megfelelő döntés meghozatalához, illetve az esethez való megfelelőbb viszonyulásához.
A szupervízor biztonságos, szabad, minősítés-mentes reflexiós teret biztosít a közös munkához, melyben saját nézőpontjával, megélésével, szakmai meglátásával segíti ügyfelét a tanulásban.
Idő igény: folyamat jelleggel minimum 10 alkalom, alkalmanként 60-90 perc

