Kosztolánczy Gábor
Gestalt terápia
A gestalt terápia alapjait Fritz Pearls alkotta meg a XX. század derekán. Több pszichológiai irányzattal szemben fókuszában a múlt helyett az adott pillanatban megélt tapasztalat áll – tiszteletben tartva azt, hogy ahányan vagyunk, annyiféle valóságot élünk meg, és annyiféleképpen kapcsolódunk magunkhoz és a környezetünkhöz. A gestalt terapeuta nem objektív szakértőként vesz részt a folyamatban, hanem a terápia fontos eleme a terapeuta–páciens között kialakult kapcsolat, ami ebben a kapcsolatban megjelenik, és az a folyamat, ahogyan ezt közösen létrehozzák. A páciens által hozott témákra nem betegségként vagy megoldandó problémaként tekint, hanem jelenségként, és azt keresi, hogy hogyan vesznek részt a rendszer különböző elemei ennek a jelenségnek a létrejöttében – tehát nemcsak az egyént vizsgálja, hanem rendszerszemléletben gondolkodik.
A gestalt terápia abban segít az embereknek, hogy gazdagabb és élvezetesebb életet éljenek, tisztábban lássák a helyzetüket, felfedezzék lehetőségeiket, és felelősséget vállaljanak azért, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljenek is – azaz felelősséget vállaljanak a boldogságukért.
Jelenleg gestalt terapeuta gyakornokként dolgozom klienseimmel.
Idő igény: folyamat jelleggel heti vagy kétheti gyakorisággal hosszabb ideig.