Egy team coaching folyamatban eljött egy pillanat, amikor a csapat elégedetlensége felénk fordult. Azt kaptuk vissza, hogy nem segítünk eléggé, sőt részben mi vagyunk a felelősek azért, hogy a folyamat nehézzé vált.
Nehéz volt ezt hallani. Segítőként ilyenkor szinte automatikusan megjelenik a késztetés, hogy megmagyarázzuk, mit miért csináltunk, vagy gyorsan változtassunk valamin, hogy újra könnyebb legyen együtt dolgozni.
Mi inkább megálltunk. Beszéltünk róla egymással, és külső szupervízióba is elvittük azt, ami bennünk történt. Nem azt kerestük, kinek van igaza, hanem azt, hogyan tudunk úgy visszamenni a csapathoz, hogy meghalljuk, amit mondanak, közben pedig megtartsuk a saját szakmai szerepünket is.
Számomra ez lett a folyamat egyik fontos tanulása. A team coachingban nem minden nehéz pillanatot kell gyorsan megoldani. Van, amikor éppen azzal segítünk, ha képesek vagyunk benne maradni a feszültségben – nem védekezve, nem hibáztatva, hanem kíváncsian arra, mi történik közöttünk.
Mert néha csak akkor tud valami megváltozni, ha előtte elég biztonságosan megélhetővé válik az is, ami nehéz.
Te mit csinálsz, amikor segítőként egyszer csak te kerülsz a feszültség középpontjába?